Metró M3-M2 átjárás F.2.
問題一覧
1
A fizikai foglaltsági szakaszok a rendszer pályaadatbázisában további szakaszokra, un. virtuális térközökre vannak bontva. A váltók nem kerülnek további szakaszolásra.
2
Irányonként a kijelölt szakaszon, az elérhető legmagasabb járművezetési üzemmódban, – automatikus üzem esetén ATPM ellenőrzött kézi vezetéssel- köteles végighaladni
3
Az állomásköz két szomszédos állomás közötti pályaszakasz, mely az egyik állomás kijárati jelzőjétől a másik állomás bejárati jelzőjéig, bejárati jelző hiányában a következő állomás kijárati jelzőjéig terjed.
4
Az első vonat indulása előtt legalább 15 perccel.
5
Csak jelzésre, vagy engedélyre legfeljebb 5 km/h sebességgel szabad.
6
A pályára történő belépés, munkavégzés, baleset elhárítás, mentés is csak akkor végezhető, ha a belépés helyén az alagúti kioldó, vagy peronvészkapcsoló működtetésével a KFM vagy az általa kijelölt dolgozó elvégezte az érintett pályaszakasz feszültségmentesítését
7
A KFM rendelheti el.
8
Csak a közvetlen szolgálati elöljárója engedélyével hagyhatja el.
9
Minden esetben a biztonsági határjelzőn belüli vágányrészen kell elhelyezni és megfelelően rögzíteni kell.
10
A forgalmi szolgálat szervezésének, irányításának, végzésének és ellenőrzésének lebonyolításához, valamint az utas- és vonatforgalom balesetmentes lebonyolításához szükséges részletes szabályokat
11
A harmadik-sínt feszültség alatt levőnek kell tekinteni.
12
A belépésről és a tartózkodás pontos helyéről a központi forgalmi menetirányító köteles rádiótelefonon azonnal értesíteni a vonatszemélyzeteket.
13
A dolgozók csak akkor hagyhatják el a biztonságos helyet, ha a kiléptetésükre kijelölt vonat már megállt és „Figyelj!” jelzést adott.
14
A vonat mozgásképtelen, ha olyan jármű meghibásodás következik be, amikor a vonat önerőből tovább közlekedni nem képes, és/ vagy a Kezelési Kézikönyv szerinti „RES” hibát jelez.
15
Az utas szállításra kijelölt időszak.
16
A járműtelepi forgalmi szolgálattevő feladata.
17
A továbbhaladást a munkacsapat-vezető és a járművezető is köteles jelenteni a KFM-nek.
18
Feszültség és forgalom alatti pályára egyszerre legalább két fő, legfeljebb öt fő léphet, de az egy területen tevékenykedők száma két munkacsapat esetén sem haladhatja meg a 7 főt.
19
A személyszállító vonat üzemképtelen, ha olyan jármű meghibásodás következik be, amikor a vonat utasokat nem szállíthat, és/vagy ha az a Kezelési Kézikönyv szerinti „DET” hibát jelez.
20
A szolgálati elöljáró a szolgálatra hozzá beosztottak munkáját közvetlenül irányítja, azoknak az üzem lebonyolításával kapcsolatban rendelkezést ad és a végrehajtást ellenőrzi.
21
Az utasok által is jól látható és hozzáférhető helyen kell elhelyezni, és el kell látni használati utasítással.
22
A valós fizikai térköz + védőszakaszos térközbiztosítás felügyelete alatt jelzőüzemre történő vonatközlekedés.
23
Veszélyeztetést észlelő minden metró-alkalmazott köteles a peronvész kapcsolóval gyors feszültségmentesítés eszközölni.
24
Az állomásról történő teljes evakuálás esetén valamennyi metró-dolgozó a Tűzriadó Tervben meghatározott tűzeseti gyülekezési pontra köteles menni.
25
Automatikus üzemmódban helyes irányból érkező vonatot a rendszer a MAL pontnál megállítja, ami a tényleges foglaltságtól 10 méternél nagyobb vagy kisebb távolságban is lehet
26
A K–Ny-i metróvonalon üzemidő alatt szolgálati vonatot személyszállító vonatok között közlekedtetni szigorúan tilos!
27
Minden metró-dolgozó köteles azonnal jelentést tenni a központi forgalmi menetirányítónak
28
Kizárólag a KFM engedélyével.
29
A járműtelepi forgalmi szolgálattevő rendelkezik.
30
Az álló járművet 10 m-nél kisebb távolságra csak legfeljebb 3 km/h sebességgel szabad megközelíteni, álló helyzetből való indítással.
31
Valamely szakterület egyszemélyi felelős vezetője.
32
A járművezető köteles a vonatot vészfékezéssel megállítani és a belső kamerarendszeren keresztül meggyőződni a helyszíni körülményekről. Engedélyt kell kérnie a fülke elhagyására, majd a vezetőfülke szabályos elhagyása után köteles a helyszínre menni a további intézkedés érdekében.
33
Azonnal kötelesek a rendelkezésre álló védőfelszerelést magukhoz venni és megkezdeni, a szolgálati hely, műhely, munkaterület elhagyását.
34
Számítógépes virtuális térköz biztosítási rendszerben, kommunikáció alapú vonatvezérlés mellett történő vonattovábbítás.
35
A vonal forgalomba helyezésével kapcsolatos teendők végzését meg kell kezdeni a pálya feszültség alá helyezése előtt 20 perccel.
36
A szolgálatban levő forgalmi dolgozók, valamint a társszolgálati ágak azon dolgozói, akik a forgalom lebonyolításával kapcsolatos tevékenységet végeznek.
37
A vonat gördülésképtelen, ha olyan jármű meghibásodás következik be, amikor valamilyen továbbhaladást akadályozó sérülés, törés miatt a vonat tovább közlekedni nem képes.
38
Az utasokat ki kell szállítani, a vonatot az állomásokon történő áthaladtatással kell a forgalomból kivonás helyéig közlekedtetni.
39
A vonatok úgy közlekedhetnek, hogy szükség esetén a vonat azonnal megállítható legyen. Az alkalmazható sebesség maximum 15km/h, kivéve, ha a belépők zárt területen tartózkodnak.
40
Az ATC-vel közlekedő jármű számára a pályán való tartózkodás pontos helymeghatározására szolgáló passzív pályaelem.
41
A CBTC rendszer által számított megállási pont. A rendszer által felügyelt mozgás számára a megállási ponthoz tartozik egy számított fékút parabola.
42
A központi forgalmi menetirányító a munkacsapat-vezető hozzájárulása alapján.
43
A hibás pályaszakaszon áthaladó vonatokat a KFM a hibahelyet megelőző állomástól köteles ellenőrzött kézi vezetés alkalmazására és fokozott figyelemmel történő közlekedésre köteles utasítani.
44
Gázolásos baleset, pályán történt áramütés, mozgó vonatból történő kiesés, és a metró területén történt haláleset esetén
45
A szolgálati okmányba bejegyzést, kitöltést csak a szolgálatban lévő személy eszközölhet.
46
Minden szolgálati ág felé közvetlen érvényesíthető irányítói jog illeti meg a forgalom lebonyolítását érintő kérdésekben.
47
AM és ATPM üzemmódban a rendszer hibás főjelzőnél megállítja a vonatot.
48
Üzemidő alatt szerelvénytárolásra, csak feszültség mentesíthető vonali tárolóhelyre állítható vonat.
49
Rövid megállás az, amikor a vonat a megállási célpont előtt áll meg.
50
A vonalon elrendelésre kerülő a sebességkorlátozást a rendszerbe be kell táplálni, betartását a CBTC ellenőrzi és a kommunikáló vonatokat a megadott sebességkorlátozásnak megfelelően automatikusan áthaladhatja a korlátozott szakaszon.
51
A pálya forgalommentessége esetén a feszültségmentesítés elrendelhető vonalszakaszonként vagy a teljes vonalra egyszerre.
52
A harmadik-sín táplálásának kikapcsolásán túl megtörténtek azok a biztonsági intézkedések, melyek a visszakapcsolás megakadályozását, a rövidre zárás és földelés elvégzését, a feszültségmentesség ellenőrzését garantálják.
53
A műszaki ügyeletes akadályoztatása esetén a KFM az állomási forgalmi személyzet helyszínre küldésével köteles a jelzés valósságáról meggyőződni.
54
A Tűzoltóság azonnali értesítése kötelező.
55
A BKV Zrt. által üzemeltetett K–Ny-i metróvonalon és járműtelepén, valamint a K–Ny-i és Észak–déli metróvonalakat összekötő üzemi vágány K–Ny-i vonalhoz tartozó szakaszán.
56
Rádiótelefonon tájékoztatni kell a KFM-et és a műszaki diszpécsert, a Tűzoltóság mielőbbi értesítése érdekében.
57
Minden rendkívüli feszültségmentesítést és rendkívüli kikapcsolást eseménynek kell tekinteni, amennyiben az vonatkésést okoz.
58
Feszültség és forgalom alatti pályára való belépésre jogosító, érvényes igazolvánnyal és jól láthatóságot biztosító munkaruhával, vagy védőmellénnyel, egyéni védőeszközökkel rendelkezniük és munkaképes állapotban kell lenniük.
59
A tolatott járművek megfelelő összekapcsolásával és a járművek fékezésével.
60
A járművezető hibaelhárítást csak elkerülhetetlen esetben végezhet. Ezt a vonat álló helyzetében az állomási tartózkodás alatt, kizárólag a KFM és a járművezető instruktor engedélyével.
61
A szolgálat ellátását és hivatalos ügyintézést végzőkön kívül, a berendezéseket karbantartó, javító dolgozók, az ellenőrzésre jogosult személyek, indokolt esetben utasok. Egyéb személyek csak a szolgálati főnök engedélyével és megfelelő kísérettel tartózkodhatnak.
62
A járművezető az alagútban, pályán keletkezett tűz, vagy annak közvetlen veszélyét azonnal köteles a központi forgalmi menetirányítónak jelenteni.
63
A harmadik-sín a villamos vontatással közlekedő metró járművek munkavezetéke, mely a vasúti pálya részét képezi.
64
A feszültség alatti pályára, illetve az alagútba a feszültség és forgalom alatti pályára való belépésre jogosító igazolvánnyal rendelkező dolgozók léphetnek, kizárólag a Központi forgalmi menetirányító engedélyével.
65
Csak engedéllyel rendelkező, ellenőrzésre feljogosított, valamint munkát végző személyek engedhetők be.
66
Csökkentett üzemmódban szabad kézi vezetéssel (ATPR-40) 40 km/h sebességkorlátozással, jelzőüzemre a fizikai térköz plusz védőszakaszos vasútbiztosítás mellett tartható fenn a forgalom. Szükség esetén állomás távolságú közlekedésre lehet áttérni.
67
Az üzemkezdet a vonal (vonalszakasz) feszültség alá helyezésének időpontja.
68
Erős emelkedőn történő alagúti mentést mindig a lejtés irányában kell végezni.
69
Mindaddig, amíg a KFM az általa megbízott személytől az intézkedési jogot vissza nem vonta, az irányításért a megbízott személy a felelős
legújabb 81-717.2K
legújabb 81-717.2K
Trautsch Tímea · 81問 · 2年前legújabb 81-717.2K
legújabb 81-717.2K
81問 • 2年前Metró M3-M2 átjárás F.1.
Metró M3-M2 átjárás F.1.
Trautsch Tímea · 91問 · 2年前Metró M3-M2 átjárás F.1.
Metró M3-M2 átjárás F.1.
91問 • 2年前Metró V.1.
Metró V.1.
Trautsch Tímea · 89問 · 2年前Metró V.1.
Metró V.1.
89問 • 2年前Metró F.2./1.
Metró F.2./1.
Trautsch Tímea · 94問 · 2年前Metró F.2./1.
Metró F.2./1.
94問 • 2年前Metró F.2./2.
Metró F.2./2.
Trautsch Tímea · 5問 · 2年前Metró F.2./2.
Metró F.2./2.
5問 • 2年前Metró F.1./1.
Metró F.1./1.
Trautsch Tímea · 60問 · 2年前Metró F.1./1.
Metró F.1./1.
60問 • 2年前Metró F.1./2.
Metró F.1./2.
Trautsch Tímea · 60問 · 2年前Metró F.1./2.
Metró F.1./2.
60問 • 2年前Metró Sebességek/1.
Metró Sebességek/1.
Trautsch Tímea · 91問 · 2年前Metró Sebességek/1.
Metró Sebességek/1.
91問 • 2年前Metró Sebességek/2.
Metró Sebességek/2.
Trautsch Tímea · 20問 · 2年前Metró Sebességek/2.
Metró Sebességek/2.
20問 • 2年前81-717.2K (36 kérdéses)
81-717.2K (36 kérdéses)
Trautsch Tímea · 36問 · 2年前81-717.2K (36 kérdéses)
81-717.2K (36 kérdéses)
36問 • 2年前81-717.2K (36 kérdéses)
81-717.2K (36 kérdéses)
Trautsch Tímea · 36問 · 11ヶ月前81-717.2K (36 kérdéses)
81-717.2K (36 kérdéses)
36問 • 11ヶ月前Metró EV3 típusismeret
Metró EV3 típusismeret
Trautsch Tímea · 75問 · 10ヶ月前Metró EV3 típusismeret
Metró EV3 típusismeret
75問 • 10ヶ月前問題一覧