39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet
問題一覧
1
Nem.
2
Akkor, ha az ajtólap az oldalfal síkjába simul és az ajtólapot rögzítő szerkezet véghelyzetben van, az ajtóreteszelő berendezés működik. Zárt ajtó ilyenkor csak a vésznyitó, vagy az ajtóreteszelés megszüntető berendezés működtetésével nyitható.
3
A villamos előfűtő berendezések kapcsolását, kezelését a vonatkozó vasúti társasági szabályozás szerint elkészített VU előírásainak betartásával kell végezni.
4
A plomba sérülése, hiánya esetén a vésznyitó üzemszerű működéséről meg kell győződni, majd a sérült, hiányzó plombát cserélni, pótolni kell. A nem üzemszerűen működő ajtó esetében az ajtót le kell zárni és az előírt bárcákkal a járművet meg kell jelölni.
5
Aki a reteszkulcsot, vagy az „Engedély”-szelvényt megkapta.
6
A vonatok előkészítése során szükséges működésvizsgálatokat a tevékenységet végző vasúti társaság szabályozása szerint kell végrehajtani.
7
Ajtóvezérlő berendezéssel felszerelt személyszállító járművek esetében a kapcsolószekrényben található választókapcsoló segítségével, vagy egyes járműtípusok esetén automatikusan történik az üzemmód kiválasztása.
8
A járművek üzemét a használó vasúti társaság köteles leszabályozni és ennek betartatásáról gondoskodni.
9
Az óvórendszabályokból az érdekelteket kimutathatóan oktatni és vizsgáztatni kell.
10
Soha.
11
Nem.
12
feszültségmentesített villamos fővezeték
13
A vonatkísérő személyzet köteles a vonat első és utolsó kocsijának az utasok részére meg nem nyitott homlokajtajára felhelyezni és rögzíteni.
14
Feszültségmentes az a villamos berendezés, berendezésegység vagy áramkör, amely le van választva az őt táplálni képes összes energiahálózatról, a róla le nem választott forgógépek nem forognak, a vele villamosan vezető kapcsolatban lévő kondenzátorok pedig ki vannak sütve.
15
A berendezések teljes vagy részleges meghibásodása esetén a nemzetközi forgalomban a RIC, illetve a RIA Szabályzat, egyéb esetekben pedig a vasúti társaság előírásainak figyelembevételével kell eljárni.
16
A világítást ki kell kapcsolni, amennyiben a külső fényviszonyok az üzemeltetését nem teszik szükségessé.
17
Igen.
18
Vasúti személyszállító járművek – ide értve a személykocsikat, motorkocsikat és motorvonatokat – feljáróajtóinak funkciója, amellyel a vonat összes arra alkalmas feljáróajtaját egy helyről kezelve lehet zárni.
19
A reteszkulcsot vagy az „Engedély”-szelvényt csak akkor szabad visszaadni, ha mindazok, akik feszültségmentesítést kérték, a vasúti társaság szabályozása szerint kétséget kizáróan igazolják, hogy a munkájukat befejezték és részükről a feszültség alá helyezésnek akadálya nincs.
20
Amennyiben az energiaellátás biztosítása nem a szabványos vonatfűtési kapcsolaton keresztül történik, annak kezelése minden esetben a közlekedtető vasúti társaság felelőssége.
21
A villamos fűtőkocsi üzemét az üzemeltető vasúttársaság köteles leszabályozni.
22
Ha a szerelvényben a kocsik villamos fővezetékét megtáplálni képes energiaellátó rendszerrel rendelkező több vontatójármű, illetve villamos fűtőkocsi van, akkor a kikapcsolását mindegyik jármű kezelőjének igazolnia kell a villamos fővezeték kapcsolását végrehajtó munkavállaló részére.
23
Megfelelő nagyságú tápfeszültség, kapcsolt és feltöltött főlégtartály vezeték, több jármű esetén összekapcsolt távvezérlési kábelek szükségesek.
24
Akkor, ha a szerelvényben nincs villamos energiaellátást biztosító jármű, valamint a külső villamos energiaellátás lehetősége is kizárt.
25
A személyszállító vonatok első kocsijának első, és utolsó kocsijának utolsó üzemképes, utasok számára megnyitott kocsijának nem használt homlokajtóit le kell zárni, és ha lehet reteszelni is kell.
26
Aláírás után az „Engedély” –szelvény visszaadásával.
27
A kocsik között vagy alatt végzendő bármilyen javítás esetén.
28
A vakdobozban.
29
Feszültségmentes fővezetékűnek.
30
A vizsgálatot kocsivizsgáló köteles elvégezni az adott jármű feljáró ajtónak kezeléséért az esemény bekövetkeztekor felelős vonatszemélyzet jelenlétében.
31
A személykocsik utastereiben, az előterekben és a mellékhelyiségekben a követelményeknek megfelelő egyenletes világításról kell gondoskodni.
32
Ha a balesetet szenvedett a feszültség alatt álló berendezéssel még érintkezik, akkor az első teendő a berendezés feszültségmentesítése és a sérült eltávolítása a berendezéstől. Ezután az elsősegély nyújtás általános szabályai szerint kell eljárni.
33
Egyedi ajtóműködés esetén a kocsi bármelyik feljáróajtaja a saját nyomógombjaival nyitható.
34
Bizonyos estekben igen.
35
Gondoskodnia kell a jármű energiaellátásának szabályozásáról.
36
Nem.
37
A kapcsolatot a kapcsolófej megfelelő kezelésével szétcsúszás ellen biztosítani kell.
38
Egyedi energiaellátású jármű esetében az energiaellátás szabályozása a közlekedtető vasúti társaság felelőssége.
39
Távvezérelt ajtókkal felszerelt járműveket minden esetben egymás után kell a vonatba besorozni.
40
A tároló helyén kell elhelyezni.
41
A villamos fővezeték kapcsolását végrehajtó munkavállalónak a mozdonyvezető átadta a pályaszámmal azonosított fűtési reteszkulcsot vagy az általa kiállított feszültségmentesítést bizonyító írásos engedélyt.
42

43
A homlokajtók lezárása a vonatkísérő személyzet kötelessége.
44
A vonatkísérő személyzet valamelyik felügyeletére bízott járműből, azoknál a vonatoknál, ahol az ajtók csukása-nyitása a vontatójárműről is történhet, a működési próbát onnan is el kell végezni. Ebben a mozdonyvezető köteles közreműködni.
45
Csak a mozdony, motorkocsi, vezérlőkocsi vezetőállásáról kijelölt oldalon lehetséges az ajtók nyitása a vonat megállása után. A vonat indulása csak az ajtók becsukása és zárása után, a zöldhurok megléte esetén lehetséges.
46
A vasúti társasági szabályozása szerint.
47
Az E. 12. Utasítás 16. számú mellékletét képező Vizsgálati lapon kell rögzíteni.
48
Igen.
49
Az utas- és vagyonbiztonság szavatolásához megfelelő fényerősséget kell biztosítani.
50
A vonat valamennyi távvezérléssel felszerelt kocsija esetén ellenőrzi a feljáróajtók zárt és reteszelt állapotát és azt jelzi a vontatójármű felé, amely így nyitott ajtókkal nem tud elindulni.
51
A kapcsolást végrehajtó munkavállaló részére kiadott reteszkulcs, vagy „Engedély” -szelvény visszaadását követően szabad bekapcsolni.
52
A vonatkísérő személyzet köteles a menetvonal tulajdonos vasúti társaság szabályozása szerint eljárni.
53
Repülőkábel.
54
Járművek (személykocsik, valamint a szerelvény és vontatójármű) közötti villamos kapcsolat, amely biztosítja a teljes szerelvény villamos vezérlési, utas tájékoztatási, ajtóműködtetés, ajtózárás parancsok átvitelét valamennyi arra alkalmas jármű számára.
55
Megfelelő nagyságú tápfeszültség esetén működtethető, több jármű esetén összekapcsolt távvezérlési kábelek szükségesek.
56
kinyitni
57
Ha az üzemszerűen feszültség alatt álló berendezéssel már nem érintkezik.
58

2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet

Kegyes Gábor · 85問 · 2年前2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet
2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet
85問 • 2年前4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
Kegyes Gábor · 12問 · 2年前4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
12問 • 2年前6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
Kegyes Gábor · 53問 · 2年前6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
53問 • 2年前8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
Kegyes Gábor · 40問 · 2年前8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
40問 • 2年前10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
Kegyes Gábor · 40問 · 2年前10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
40問 • 2年前11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
Kegyes Gábor · 11問 · 2年前11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
11問 • 2年前13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
Kegyes Gábor · 3回閲覧 · 173問 · 2年前13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
3回閲覧 • 173問 • 2年前14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
Kegyes Gábor · 23問 · 2年前14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
23問 • 2年前16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
Kegyes Gábor · 16問 · 2年前16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
16問 • 2年前17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet
17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet
Kegyes Gábor · 42問 · 2年前17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet
17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet
42問 • 2年前18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
Kegyes Gábor · 25問 · 2年前18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
25問 • 2年前19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
Kegyes Gábor · 20問 · 2年前19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
20問 • 2年前20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
Kegyes Gábor · 39問 · 2年前20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
39問 • 2年前22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
Kegyes Gábor · 125問 · 2年前22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
125問 • 2年前28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
Kegyes Gábor · 57問 · 2年前28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
57問 • 2年前31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
Kegyes Gábor · 60問 · 2年前31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
60問 • 2年前32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
Kegyes Gábor · 62問 · 2年前32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
62問 • 2年前33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
Kegyes Gábor · 175問 · 2年前33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
175問 • 2年前34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
Kegyes Gábor · 48問 · 2年前34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
48問 • 2年前36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
Kegyes Gábor · 23問 · 2年前36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
23問 • 2年前37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
Kegyes Gábor · 23問 · 2年前37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
23問 • 2年前38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
Kegyes Gábor · 33問 · 2年前38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
33問 • 2年前START Regio UA
START Regio UA
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio UA
START Regio UA
18問 • 1年前START Regio RO
START Regio RO
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio RO
START Regio RO
18問 • 1年前START Regio SRB
START Regio SRB
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SRB
START Regio SRB
18問 • 1年前START Regio SRB havi bérlet
START Regio SRB havi bérlet
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SRB havi bérlet
START Regio SRB havi bérlet
18問 • 1年前START Regio SI
START Regio SI
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SI
START Regio SI
18問 • 1年前START Regio SK
START Regio SK
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SK
START Regio SK
18問 • 1年前START Regio HZ
START Regio HZ
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio HZ
START Regio HZ
18問 • 1年前START Regio AT egyúti kedvezmény
START Regio AT egyúti kedvezmény
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio AT egyúti kedvezmény
START Regio AT egyúti kedvezmény
18問 • 1年前START Regio AT hetijegy
START Regio AT hetijegy
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前START Regio AT hetijegy
START Regio AT hetijegy
17問 • 1年前START Regio AT havi bérlet
START Regio AT havi bérlet
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前START Regio AT havi bérlet
START Regio AT havi bérlet
17問 • 1年前START Regio kedvezmények
START Regio kedvezmények
Kegyes Gábor · 15問 · 1年前START Regio kedvezmények
START Regio kedvezmények
15問 • 1年前Europa Expres
Europa Expres
Kegyes Gábor · 16問 · 1年前Europa Expres
Europa Expres
16問 • 1年前Bratislava Regio Special
Bratislava Regio Special
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前Bratislava Regio Special
Bratislava Regio Special
17問 • 1年前Tátrai kirándulójegy
Tátrai kirándulójegy
Kegyes Gábor · 15問 · 1年前Tátrai kirándulójegy
Tátrai kirándulójegy
15問 • 1年前Special menetjegyek
Special menetjegyek
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前Special menetjegyek
Special menetjegyek
17問 • 1年前START Europa AT
START Europa AT
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Europa AT
START Europa AT
18問 • 1年前SparSchiene menetjegyek
SparSchiene menetjegyek
Kegyes Gábor · 16問 · 1年前SparSchiene menetjegyek
SparSchiene menetjegyek
16問 • 1年前FME
FME
Kegyes Gábor · 16問 · 1年前FME
FME
16問 • 1年前START Regio UA
START Regio UA
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio UA
START Regio UA
18問 • 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
Kegyes Gábor · 10問 · 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
10問 • 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
19問 • 1年前4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
19問 • 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
19問 • 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
19問 • 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
19問 • 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
19問 • 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
19問 • 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
19問 • 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
19問 • 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
21問 • 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
19問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
19問 • 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?

19問 • 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
Kegyes Gábor · 9問 · 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?

9問 • 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
Kegyes Gábor · 13問 · 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13問 • 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
21問 • 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
21問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
21問 • 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
Kegyes Gábor · 25問 · 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
25問 • 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
21問 • 1年前4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
21問 • 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
21問 • 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
21問 • 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
21問 • 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
21問 • 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
21問 • 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
21問 • 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
21問 • 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
21問 • 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
21問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
21問 • 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
21問 • 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
Kegyes Gábor · 9問 · 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
9問 • 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
19問 • 1年前kutya
kutya
Kegyes Gábor · 7問 · 1年前kutya
kutya
7問 • 1年前fogyatékkal
fogyatékkal
Kegyes Gábor · 8問 · 1年前fogyatékkal
fogyatékkal
8問 • 1年前問題一覧