17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet
問題一覧
1
Az állomás Tolatási határjelzője.
2
Legfeljebb 40 km/h.
3
Nem szabad.
4
Milyen sebességgel, ha az Utasításban engedélyezett sebességnél kisebb sebességgel kell végzik a mozgást végrehajtani.
5
A mögöttes forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevőjétől (forgalomirányítójától).
6
Honnan, mely vágányról, mely váltókon (egy vágányutat meghatározó és a tolatási mozgás során a vágányútban érintett legutolsó váltó száma), vágányúton keresztül, mely tolatási mozgást szabályozó jelzők és azok milyen jelzése mellett kell végzik a mozgást.
7
A felhatalmazás a mozgásra történhet élőszóval, előzetes szóbeli felhatalmazást követően jelzésadással vagy a biztosított tolatásjelző jelzésével.
8
Abban az esetben , ha a tolatás nem terjed a vágányzáró sorompóig vagy a kisiklasztósaruig.
9
A vonatszakadásról a rendelkezésre álló értekező berendezésen értesíteni kell a mögöttes forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevőjét (forgalomirányítóját) vagy a forgalmi vonalirányítót.
10
Szabad, ha az nem veszélyeztetheti a következő tolatási mozgást.
11
Megállás után a leszakadt vonatrészen szolgálatot végző vonatkísérők kötelesek a kézi- és/vagy rögzítőféket behúzni.
12
A váltókon és keresztezéseken.
13
Arról, hogy a mozgatandó vasúti járművek ajtóit csukják be, rögzítsék.
14
Nem szabad.
15
A szomszédos forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevőjétől (forgalomirányítójától) kért előzetes hozzájárulás után.
16
A vágányok között, mellett, fölött a tolatószemélyzethez nem tartozó személyek távozásra utasítása.
17
A Fejrovatos előjegyzési naplóba történő előjegyzés mellett kell visszavenni.
18
Akkor, ha a két állomás között az állomás felé az igénybe vett vágányon nincs vonat útban és a szomszédos forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevője (forgalomirányítója) a nyílt vonal felé történő tolatáshoz hozzájárult.
19
A tolatást engedélyező dolgozó személyesen vagy a rendelkezésre álló értekező berendezésen köteles értesíteni .
20
Olyan helyen köteles tartózkodni, hogy a tolatásban résztvevőkkel, élőszóval vagy jelzésadás útján értekezni tudjon, és meg tudja figyelni a vágányzatot, a tolatásban résztvevőket, valamint a járművek mozgását.
21
Arról, hogy a vasúti járműveknél szüntessék meg a rakodást vagy a javítást, és távolítsák el a rakodásnál, javításnál alkalmazott, tolatási mozgást veszélyeztető eszközöket, valamint a vasúti járműveket a rakodóhellyel összekötő tárgyakat.
22
Csak a forgalmi szolgálattevőtől (forgalomirányítótól) esetről-esetre kapott engedély alapján
23
Arról, hogy a szükséges kézi- vagy rögzítőfékeket meghúzták-e azokon a járműveken, amelyekre tolatást fognak végezni.
24
Arról, hogy kellő helyen elegendő fékező és váltóállító dolgozó, fékezőeszköz és rögzítősaru álljon rendelkezésre.
25
Írásbeli rendelkezésen történő elismertetéssel.
26
Állomáson a személyszállító vonat vezető jegyvizsgálójának igénybe vételével végzendő tolatás esetén a vezető jegyvizsgáló részére.
27
A tolatási korlátozásokat, az elvégzendő műveleteket és azok végrehajtási módját köteles közölni.
28
Hová, mely szabad vagy foglalt vágány felé vagy vágányra (foglalt vágány esetén a járható vágányrész hosszának közlésével) kell végzik a mozgást végrehajtani.
29
Arról, hogy az útsorompókat lezárták-e, vagy a jelzőőrök helyükön vannak-e.
30
A vágányok között, mellett, fölött engedélyezett munkát végző személyek távozásra utasítása.
31
Arról, hogy a vágányok között, mellett, fölött, a vasúti járműveken vagy azok lépcsőjén, valamint a vasúti járművekben tartózkodó nem szállított személyeket, továbbá a közúti járműveket és rakodógépeket távolítsák el a vasúti járművek közeléből.
32
Lehetőleg egy részben, szükségkapcsolással kell továbbítani a következő állomásra.
33
Arról, hogy a mozgatandó vasúti járművek kézi- vagy rögzítőfékjét feloldották-e.
34
Vonatkísérő személyzet hiányában a leszakadt vonatrészhez visszatolni nem szabad.
35
A tolatás befejezéséről a szomszédos forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevőjét (forgalomirányítóját) értesíteni kell.
36
Arról, hogy távolítsák el a vágányról a védelmi berendezéseket és a megfutamodás megakadályozására használt eszközöket.
37
Arról, hogy a tervezett mozgást semmi nem akadályozza és a mozgás következtében nem keletkezik járműmegfutamodás vagy más veszélyes helyzet.
38
Arról, hogy a tolatási mozgást szabályozó jelzők tolatást engedélyeznek-e és a váltók helyesen állnak-e.
39
A szomszédos forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevőjétől (forgalomirányítójától) kért előzetes hozzájárulás.
40
Közlekedő-, végállomásra vagy feloszlató állomásra érkezett vonatnál az E.2. sz. Fékutasításban előírtak szerint kell végrehajtani.
41
Arról, hogy a kezelendő kézi- vagy rögzítőfékeket megvizsgálták-e.
42
Igen kell.
2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet

Kegyes Gábor · 85問 · 2年前2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet
2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet
85問 • 2年前4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
Kegyes Gábor · 12問 · 2年前4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet
12問 • 2年前6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
Kegyes Gábor · 53問 · 2年前6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet
53問 • 2年前8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
Kegyes Gábor · 40問 · 2年前8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet
40問 • 2年前10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
Kegyes Gábor · 40問 · 2年前10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet
40問 • 2年前11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
Kegyes Gábor · 11問 · 2年前11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet
11問 • 2年前13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
Kegyes Gábor · 3回閲覧 · 173問 · 2年前13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet
3回閲覧 • 173問 • 2年前14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
Kegyes Gábor · 23問 · 2年前14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet
23問 • 2年前16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
Kegyes Gábor · 16問 · 2年前16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet
16問 • 2年前18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
Kegyes Gábor · 25問 · 2年前18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet
25問 • 2年前19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
Kegyes Gábor · 20問 · 2年前19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet
20問 • 2年前20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
Kegyes Gábor · 39問 · 2年前20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet
39問 • 2年前22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
Kegyes Gábor · 125問 · 2年前22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet
125問 • 2年前28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
Kegyes Gábor · 57問 · 2年前28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet
57問 • 2年前31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
Kegyes Gábor · 60問 · 2年前31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék
60問 • 2年前32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
Kegyes Gábor · 62問 · 2年前32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet
62問 • 2年前33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
Kegyes Gábor · 175問 · 2年前33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet
175問 • 2年前34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
Kegyes Gábor · 48問 · 2年前34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet
48問 • 2年前36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
Kegyes Gábor · 23問 · 2年前36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet
23問 • 2年前37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
Kegyes Gábor · 23問 · 2年前37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet
23問 • 2年前38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
Kegyes Gábor · 33問 · 2年前38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet
33問 • 2年前39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet
39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet
Kegyes Gábor · 58問 · 2年前39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet
39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet
58問 • 2年前START Regio UA
START Regio UA
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio UA
START Regio UA
18問 • 1年前START Regio RO
START Regio RO
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio RO
START Regio RO
18問 • 1年前START Regio SRB
START Regio SRB
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SRB
START Regio SRB
18問 • 1年前START Regio SRB havi bérlet
START Regio SRB havi bérlet
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SRB havi bérlet
START Regio SRB havi bérlet
18問 • 1年前START Regio SI
START Regio SI
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SI
START Regio SI
18問 • 1年前START Regio SK
START Regio SK
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio SK
START Regio SK
18問 • 1年前START Regio HZ
START Regio HZ
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio HZ
START Regio HZ
18問 • 1年前START Regio AT egyúti kedvezmény
START Regio AT egyúti kedvezmény
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio AT egyúti kedvezmény
START Regio AT egyúti kedvezmény
18問 • 1年前START Regio AT hetijegy
START Regio AT hetijegy
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前START Regio AT hetijegy
START Regio AT hetijegy
17問 • 1年前START Regio AT havi bérlet
START Regio AT havi bérlet
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前START Regio AT havi bérlet
START Regio AT havi bérlet
17問 • 1年前START Regio kedvezmények
START Regio kedvezmények
Kegyes Gábor · 15問 · 1年前START Regio kedvezmények
START Regio kedvezmények
15問 • 1年前Europa Expres
Europa Expres
Kegyes Gábor · 16問 · 1年前Europa Expres
Europa Expres
16問 • 1年前Bratislava Regio Special
Bratislava Regio Special
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前Bratislava Regio Special
Bratislava Regio Special
17問 • 1年前Tátrai kirándulójegy
Tátrai kirándulójegy
Kegyes Gábor · 15問 · 1年前Tátrai kirándulójegy
Tátrai kirándulójegy
15問 • 1年前Special menetjegyek
Special menetjegyek
Kegyes Gábor · 17問 · 1年前Special menetjegyek
Special menetjegyek
17問 • 1年前START Europa AT
START Europa AT
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Europa AT
START Europa AT
18問 • 1年前SparSchiene menetjegyek
SparSchiene menetjegyek
Kegyes Gábor · 16問 · 1年前SparSchiene menetjegyek
SparSchiene menetjegyek
16問 • 1年前FME
FME
Kegyes Gábor · 16問 · 1年前FME
FME
16問 • 1年前START Regio UA
START Regio UA
Kegyes Gábor · 18問 · 1年前START Regio UA
START Regio UA
18問 • 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
Kegyes Gábor · 10問 · 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
10問 • 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
19問 • 1年前4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?
19問 • 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
19問 • 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
19問 • 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
19問 • 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
19問 • 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
19問 • 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
19問 • 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
19問 • 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
21問 • 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
19問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
19問 • 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?

19問 • 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
Kegyes Gábor · 9問 · 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?

9問 • 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
Kegyes Gábor · 13問 · 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13問 • 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
21問 • 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
21問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
21問 • 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
Kegyes Gábor · 25問 · 1年前1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?
25問 • 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前3. Ki a célcsoport?
3. Ki a célcsoport?
21問 • 1年前4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?
21問 • 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前6. Mennyi az érvénytartam?
6. Mennyi az érvénytartam?
21問 • 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
9. Tartalmaz-e helybiztosítást?
21問 • 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?
21問 • 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?
21問 • 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?
21問 • 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?
21問 • 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?
21問 • 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前15. Megengedett-e az útirány módosítás?
15. Megengedett-e az útirány módosítás?
21問 • 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前16. Megengedett-e az útmegszakítás?
16. Megengedett-e az útmegszakítás?
21問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
21問 • 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
Kegyes Gábor · 21問 · 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
21問 • 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
Kegyes Gábor · 9問 · 1年前21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?
9問 • 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?
19問 • 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
Kegyes Gábor · 19問 · 1年前17. Megengedett-e a visszatérítés?
17. Megengedett-e a visszatérítés?
19問 • 1年前kutya
kutya
Kegyes Gábor · 7問 · 1年前kutya
kutya
7問 • 1年前fogyatékkal
fogyatékkal
Kegyes Gábor · 8問 · 1年前fogyatékkal
fogyatékkal
8問 • 1年前問題一覧