Bejelentkezés

22-27 F.2. sz. Forgalmi Utasítás 15. fejezet

125 kérdés • 2 évvel ezelőtt
  • Kegyes Gábor
  • jelentés

    Kérdéslista

  • 1

    Kinek a feladata gondoskodni a közlekedő vonat személyzetének értesítéséről, ha előre nem látott vágányzár van a két állomás között és a kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése mellett lehet kihaladni a helytelen vágányra?

    Az állomásközbe vonatot indító állomás forgalmi szolgálattevője (forgalomirányítója) köteles gondoskodni.

  • 2

    Mely esetben kell állomástávolságban közlekedtetni a követő vonatokat nem önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán?

    Ha a térközbiztosító berendezés használhatatlan és ugyanakkor a térközőrrel az értekezés lehetetlen.

  • 3

    Mely irányba közlekednek a páros számú vonatok?

    A vonal végpontja felé, de ettől a pályahálózat működtető központi forgalmi szolgálati felsőbbségének engedélye alapján el lehet térni.

  • 4

    Melyik a helyes állítás a helytelen vágányra indítandó vonattal kapcsolatban?

    Nem kell Írásbeli rendelkezéssel értesíteni a helytelen vágányon történő közlekedésről és okáról akkor, ha a helytelen vágányra a kijárati jelző, nyíltvonali bejárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése mellett lehet kihaladni.

  • 5

    Milyen módon kell a késett vonatokat mielőbb visszahelyezni menetrendjükbe?

    A késett vonatokat a legnagyobb sebesség és a rendkívüli áthaladtatások alkalmazásával, a tartózkodások csökkentésével, más vonatok korábbi közlekedtetésével mielőbb vissza kell helyezni menetrendjükbe.

  • 6

    Mely helyeken és mely vonatokra nem érvényesek az általános várakozási idők?

    A budapesti pályaudvarokon a személyszállító vonatokra.

  • 7

    Hogyan kell eljárni a mozdonyvezetőnek önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán,- ha értesítést kapott a térközbiztosító berendezés használhatatlanságáról és az állomástávolságban történő közlekedésről,- az állomásközben lévő vörös-fehér árbócú jelzőre előjelzést adó jelzők és ismétlőjelzőjük vonatkozásában?

    A vörös-fehér árbócú jelzőre előjelzést adó jelzők mellett a mozdonyvezetőnek úgy kell közlekednie, mintha azokon Megállj! jelzésre kapott volna előjelzést. Ezen jelzők ismétlőjelzője mellett a mozdonyvezetőnek úgy kell közlekednie, mintha azon A főjelzőn Megállj! jelzés van jelzést kapott volna.

  • 8

    Meddig haladhat a helyből vagy megállás után induló vonat a vonatnál alkalmazható, legfeljebb az általa használt vágányra engedélyezett sebességgel?

    Egyéni kijárati jelzővel rendelkező állomáson a kijárati jelzőig.

  • 9

    Kell-e tanút bevonni az engedélykérés adásba, ha az gépi úton történik?

    Ha az ellenmenetet vagy utolérést kizáró biztosítóberendezés üzemszerűen működik, akkor nem.

  • 10

    Milyen térközrendszernek minősül, ahol a térközjelzők között nincsen szerkezeti függés, a jelzőket a vonatjelentőőrök állítják továbbhaladást engedélyező és továbbhaladást megtiltó állásba, és ők adnak elő- és visszajelentést is?

    Vonatjelentőőri térközjelzőkkel felszerelt pályának nevezzük.

  • 11

    Foglaltnak kell-e minősíteni a bejárati vágányt, ha a vágány két végén lévő váltó csúcsa között jármű van vagy járművek vannak, de a vágány főjelzővel megosztott?

    Nem.

  • 12

    Az alábbiak közül miről kell értesíteni a vonat személyzetét az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlansága esetén?

    Az állomásközben lévő nyíltvonali irányfüggetlen fénysorompók használhatatlanságáról, ha azok üzemszerű működése a Kezelési szabályzatban előírtak szerint nem biztosított.

  • 13

    Az állomásközben lévő nyíltvonali irányfüggő fénysorompók használhatatlanságáról.

  • 14

    Hogyan szabad a személyszállító vonatot az utasok kérésére a menetrendtől eltérő helyen megállítani?

    Személyszállító vonatot nem szabad az utasok kérésére a tartózkodási időn túl visszatartani, a várakozási időn túl megvárakoztatni és a menetrendtől eltérő helyen megállítani.

  • 15

    A késett vonatokat, hogyan kell mielőbb visszahelyezni menetrendjükbe?

    A legnagyobb sebesség és a rendkívüli áthaladtatások alkalmazásával, a tartózkodások csökkentésével, más vonatok korábbi közlekedtetésével.

  • 16

    Mikor kell segélymozdonyt kérni?

    Ha valamely vonat mozdonya vagy mozdonyvezetője szolgálatképtelenné vált és helyben nem lehet pótolni.

  • 17

    Mi az eljárás, ha a bejárati vágány túlsó végén lévő váltójának csúcsán túl 50 m-en belül jármű van vagy járművek vannak, és a váltó odavezet?

    Az érkező vonat részére a bejárati váltónál Lassan! jelzést kell adni.

  • 18

    Mely vonatokat kell a pályára érvényes követési rendnek megfelelően egymás után közlekedtetni?

    Az ugyanazon a vágányon azonos irányba haladó vonatokat.

  • 19

    Mely irányba közlekednek a páratlan számú vonatok?

    A vonal kezdőpontja felé, de ettől a pályahálózat működtető központi forgalmi szolgálati felsőbbségének engedélye alapján el lehet térni.

  • 20

    Mely vonat járatható be foglalt vágányra?

    Az Írásbeli rendelkezésen már nem értesíthető, a bejárati jelzőnél megállított vonat, melynek személyzetét élőszóval értesítették, és elfér a 20 méterrel csökkentett járható vágányhosszon.

  • 21

    Amennyiben az engedélykérés-adásba közvetlen módon vonható be a tanú, akkor a helytelen vágányra történő engedélyadás esetén mivel kell kiegészíteni a Fejrovatos előjegyzési naplóba írt szöveget?

    „a helytelenre”, „helytelen A, B, C” szavakkal.

  • 22

    Miről kell értesíteni a biztosított állomásról olyan vágányúton kihaladó vonat vonatszemélyzetét, amely vágányút mellett nincs egyéni, csoport vagy közös kijárati jelző?

    Arról, hogy a vágányút mellett nincs kijárati jelző.

  • 23

    Önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt kétvágányú pályán az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlan. A helyes vágányon közlekedtetni kívánt vonat részére kell-e tanút bevonni?

    Igen.

  • 24

    Mi az eljárás, ha az értekezés lehetetlen két szomszédos forgalomszabályozást végző szolgálati hely között?

    Ha az értekezés lehetetlenné válik, (nem lehet engedélyt kérni, visszajelentést, hozzájárulást adni) vonatot indítani csak az értekezési lehetőség helyreállítása után szabad.

  • 25

    Mi a mozdonyvezető teendője, ha nem tud a helyhez kötött jelző továbbhaladást engedélyező állásáról a mozdonyvezető meggyőződni?

    A felhatalmazást vagy a vezető jegyvizsgáló által adott Indulásra készen jelzés adását követően, köteles óvatosan annyira előrehúzni, hogy meg tudjon győződni a kijárati jelző állásáról.

  • 26

    Önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt kétvágányú pályán az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlan. A helyes vágányon közlekedtetni kívánt vonat részére az engedélykérés-adásba bevonható-e tanúként az váltókezelő?

    Igen.

  • 27

    Mely esetben indítható el a nyílt vonalon segélyre szoruló vonat saját mozdonyával a kért segélymozdony megérkezése előtt?

    Ha a segélymozdony a menetirányban fekvő állomásról még nem indult el, a menetirányban fekvő forgalomszabályozást végző szolgálati hely forgalmi szolgálattevőjének (forgalomirányítójának) külön engedélye után, miután a forgalmi szolgálattevő (forgalomirányító) a közbenső nyíltvonali szolgálati helyek dolgozóit értesítette.

  • 28

    Hol kell értesíteni a segélyvonat vagy segélymozdony személyzetét a segélyre szoruló vonat tartózkodási helyéről?

    Az utolsó forgalomszabályozást végző szolgálati helyen.

  • 29

    Mely vonat személyzetét kell értesíteni a foglalt vágányra történő bejáratáson kívül a járható vágányrész hosszáról is?

    A Szolgálati menetrend „A bejárat” rovatában „F” betűvel megjelölt vonat kivételével, minden vonat személyzetét.

  • 30

    Milyen előírás vonatkozik a segélymozdony közlekedésére távolbalátás korlátozottsága esetén?

    A segélyre szoruló vonat előtt az utolsó 400 méteren belül legfeljebb 15 km/h sebességgel szabad közlekedni.

  • 31

    Hogyan és miről köteles a felhatalmazást végző dolgozó a felhatalmazás előtt meggyőződni, ha a kijárati jelző vagy az ismétlőjelző jelzése a felhatalmazás helyéről nem látható?

    A felhatalmazást végző dolgozó a felhatalmazás előtt köteles meggyőződni (személyesen vagy a jelző kezelőjétől érdeklődés útján) arról, hogy a kijárati jelző továbbhaladást engedélyez, vagy az ismétlőjelző továbbhaladást engedélyező állásra utaló jelzést ad-e..

  • 32

    Csoport vagy közös kijárati jelzővel rendelkező állomáson az általa használt vágány Biztonsági határjelzőjéig.

  • 33

    Kell-e kezelni a főjelzőket akkor, ha a segélyvonat vagy a segélymozdony a segélyre szoruló vonatot az eredeti irányának megfelelően vontatja be?

    Igen.

  • 34

    Hogyan kell közlekedtetni az azonos irányú vonatokat?

    Ugyanazon a vágányon azonos irányba haladó vonatokat a pályára érvényes követési rendnek megfelelően kell egymás után közlekedtetni.

  • 35

    A közlekedtetni kívánt vonat menetrendje többvágányú pályán a helytelen vágányra készült. Közlekedtethető-e a „helytelen A” vágányon?

    Igen, a helytelen vágányra készített menetrend alapján.

  • 36

    Hogyan történhet a vonatok felhatalmazása forgalmi szolgálattevő részéről?

    Előzetes jelzőkezeléssel és vonatindító jelzőeszközzel, vonatindító jelzőeszközzel, jelzőkezeléssel, előzetes jelzőkezeléssel közvetett módon.

  • 37

    Mi a teendő, ha előzetes jelzőkezeléssel és vonatindító jelzőeszközzel, vagy vonatindító jelzőeszközzel felhatalmazott áthaladó vonatoknál, a mozdonyvezető nem látja a felhatalmazást végző dolgozót vagy a kijárati jelző jelzését és nem látja ezeket a mozdonyon szolgálatot teljesítő második dolgozó sem?

    Akkor a mozdonyvezető köteles a vonatot a helyzet tisztázása végett megállítani.

  • 38

    Milyen sebességgel továbbíthatók a tolt vonatok a sorompóval fel nem szerelt, továbbá jelzőőrrel nem fedezett útátjárókon át?

    Legfeljebb 15 km/h sebességgel.

  • 39

    A bejárati irány megváltoztatásáról kell-e a vonatok személyzetét értesíteni?

    Igen, nem biztosított állomáson, ha a vonatot nem a menetrendben kijelölt irányba kell bejáratni

  • 40

    Mi a teendője a mozdonyvezetőnek, ha nem tud meggyőződni az Indulásra készen jelzés adásáról?

    Az Indulásra készen jelzés adásáról történő meggyőződés céljából szükség esetén át kell mennie arra a pályaoldalra, ahol az Indulásra készen jelzést adják.

  • 41

    Hogyan kell a mozdonyvezetőt felhatalmazni az indításra a használhatatlan, vagy nem kezelt kijárati jelző esetén?

    Vonatindító jelzőeszközzel kell a mozdonyvezetőt felhatalmazni.

  • 42

    Amennyiben egy vonat az engedély érvénytartamán belül nem indítható el, akkor ezt a körülményt kivel kell közölni?

    A hozzájárulást adó dolgozóval.

  • 43

    A helytelen vágányon közlekedtetni kívánt vonat mozdonyvezetőjének mely esetben nem szabad kihaladni a helytelen vágányra, ha a két állomás közötti vágányzárról értesítették.

    Ha a vonat vágányútjában lévő, kijárati jelző, nyíltvonali bejárati jelző után lévő váltók az elzárt vágányra vezetnek.

  • 44

    Hogyan szabad vonatot közlekedtetni többvágányú pályák helytelen A, B, C vágányain?

    Mind a helyes vágányra, mind pedig a helytelen vágányra készített menetrend alapján szabad vonatot közlekedtetni.

  • 45

    Mikor közlekedik korábban egy vonat?

    Korábban közlekedik az a vonat, amelyet a menetrendben meghatározott indulási idő előtt indítottak el, vagy amely a menetrendben meghatározott indulási idő előtt haladt át.

  • 46

    Mennyivel korábban kérhető engedély a tervezett vonatindítás előtt?

    Legfeljebb 30 perccel korábban kérhető.

  • 47

    Mit kell kérni, ha elemi események (vihar, tűz, árvíz) vagy baleset következtében olyan akadály keletkezett, amelyet a rendelkezésre álló eszközökkel és dolgozókkal nem lehet megszüntetni?

    Segélyvonatot.

  • 48

    Mely vonat mozdonyvezetője köteles a mozdonyvezető a fedélzeti utastájékoztató berendezésen — ha ilyen van —, a feljáróajtók zárásáról az utasokat tájékoztatni, majd 5 - 6 másodperc eltelte után a feljáróajtókat bezárni?

    Központi ajtóműködtetésű (mozdonyvezető által kezelt) vonat esetén az indításra történt felhatalmazás vagy az Indulásra készen jelzés adása után.

  • 49

    Hol kell értesíteni a vonatok személyzetét Írásbeli rendelkezéssel a rendelkezési szakaszra vonatkozóan az engedélyezett ideiglenes lassúmenetekről és a vágányzárakról?

    A vonatok személyzetét a rendelkezési szakasz kezdő állomásán, vagy a rendelkezési szakasz vonatot indító állomásán kell értesíteni..

  • 50

    Mely esetben köteles az állomásközbe vonatot indító állomás forgalmi szolgálattevője (forgalomirányítója) gondoskodni a helytelen vágányon közlekedő vonat személyzetének értesítéséről, ha előre nem látott vágányzár van?

    Ha a helytelen vágányra a kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése mellett lehet kihaladni.

  • 51

    Hogyan kell a mozdonyvezetőt felhatalmazni az indításra kijárati jelző nélküli állomásokon?

  • 52

    Adhat-e felhatalmazást a vezető jegyvizsgáló?

    Nem.

  • 53

    Mely előírást kell figyelembe venni a bejárati vágány kijelölésekor és annak szükségszerű megváltoztatásakor?

    A menetrend szerint megálló személyszállító vonatokat (a csak forgalmi okból megálló személyszállító vonatok kivételével) az utasok be- és kiszállására alkalmas, lehetőség szerint átmenő fővágányra kell fogadni.

  • 54

    Milyen tevékenységet nem kell elvégezni a vonatok indítása, áthaladása előtt, ha az indító szolgálati hely és a következő szolgálati hely forgalomirányítója ugyanaz a személy?

    Nem kell engedélyt kérni.

  • 55

    Induló, továbbá megállás után induló személyszállító vonatnál a forgalmi szolgálattevő, forgalomirányító a mozdonyvezető felé Felhívás az indításra-jelzést mikor köteles adni?

    Ha a vezető jegyvizsgáló a felhatalmazást végző dolgozó részére Indulásra készen-jelzést ad.

  • 56

    Mikor szabad a menetrend szerint megálló vonatokat rendkívüli módon áthaladtatni?

    A megállásra és a tartózkodásra nincs szükség, az értekezés lehetséges, a bejárati, kijárati jelzők jól működnek és a továbbhaladásnak más szempontból akadálya nincs.

  • 57

    Felhatalmazásnak minősül-e, ha a vezető jegyvizsgáló a mozdonyvezető felé Indulásra készen jelzést adott?

    Nem.

  • 58

    El szabad-e térni attól a szabálytól, hogy a vonal végpontja felé páros számú, a kezdőpontja felé pedig páratlan számú vonatokat kell közlekedtetni?

    Csak pályahálózat működtető központi forgalmi szolgálati felsőbbségének engedélye alapján lehet.

  • 59

    Mely jelzők, jelzőtáblák hiányáról történő értesítést köteles megtenni annak a forgalomszabályozást végző szolgálati helynek a forgalmi szolgálattevője (forgalomirányítója), aki a vonatot az útsorompó helye szerinti állomásközbe, vagy állomás felé indítja?

    Vasúti átjáró kezdete jelzőtábla, Két- vagy többvágányú vasúti átjáró kezdete jelzőtábla, Útátjárójelző hiányáról történő értesítést.

  • 60

    Mely személyszállító vonatokkal indulhat el a mozdonyvezető a menetrendben előírt indulási idő előtt?

    A Közforgalmú menetrendben meg nem hirdetett és a forgalmi ok miatt megálló személyszállító vonatokkal

  • 61

    Mely esetben kell jelzőkezeléssel a mozdonyvezetőt felhatalmazni?

    Egyéni kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése esetén valamennyi menetrend szerint áthaladó vonatnál, ha az egyéni kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzésére külön előjelző vagy előjelzést adó főjelző erre utaló előjelzést adott.

  • 62

    Mit köteles tenni a forgalmi szolgálattevő (forgalomirányító), ha a biztosítóberendezésről nem tudja megállapítani a vonat teljes megérkezését?

    Akkor köteles a helyzetet az ÁVU-ban, VU-ban kijelölt más állomási dolgozóval tisztázni. Amennyiben a vonat teljes megérkezéséről történő meggyőződés más állomási dolgozó bevonásával nem lehetséges, akkor a forgalmi szolgálattevő (forgalomirányító) a vonat teljes megérkezéséről a helyszínen köteles meggyőződni.

  • 63

    Lehet-e korábban közlekedtetni csak leszállás céljából megállásra meghirdetett személyszállító vonatot?

    Igen.

  • 64

    Hogyan kell a követő vonatokat közlekedtetni az önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán?

    A beállított menetiránynak megfelelően térközben kell közlekedtetni mindaddig, amíg a térközbiztosító berendezés a forgalmi utasítás előírásai szerint nem minősül használhatatlannak.

  • 65

    Mikor lehet késett, vagy korábban közlekedő vonattal fontosabb vonatot megkésleltetni?

    Akkor szabad, ha a fontosabb vonatnál az okozott késés az út hátralevő szakaszán megszüntethető, vagy olyan mértékben csökkenthető, hogy a késés már nem okoz lényeges zavart, csatlakozásmulasztást vagy más vonatoknál lényeges késést.

  • 66

    Milyen előírás vonatkozik az engedély érvénytartamára?

    Az engedélykéréskor közölt előrelátható indulási időtől számított legfeljebb 10 percig érvényes.

  • 67

    Milyen előírás vonatkozik az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlanága esetére, két- és többvágányú pályán?

    A vonatokat állomástávolságban kell közlekedtetni mindkét közlekedési iránynak megfelelően az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlanságával érintett vágányon, vágányokon.

  • 68

    Milyen előírás vonatkozik a vezető jegyvizsgálóra az Írásbeli rendelkezés átvételekor?

    Az átvételt a kézbesítőnél maradó tőlapon, kék színnel író tollal, nevének aláírásával köteles elismerni.

  • 69

    Honnan kell a vonat előtt haladó állomási dolgozónak bekísérni a foglalt vágányra bejáró vonatot, ha a távolbalátás korlátozott?

    A Megállj! jelzőtől visszafelé számított utolsó 50 méteren.

  • 70

    Mi a felhatalmazásra utaló jel?

    A Szolgálati menetrend 2. sz. rovatában a pályahálózat működtetője által a vonatindító jelzőeszközzel történő felhatalmazásra utaló jel.

  • 71

    Hol kell a mozdonyvezetőnek az Írásbeli rendelkezés alapján a vonatbefolyásoló berendezéssel felszerelt mozdony vonatbefolyásoló berendezését TOLATÁS üzemmódba kapcsolni, majd visszakapcsolni?

    Az állomás vagy egyvágányú pálya forgalmi kitérőjének területén.

  • 72

    Milyen jelző esetén lehet jelzőkezeléssel felhatalmazni a mozdonyvezetőt a felhatalmazásra utaló jellel meg nem jelölt szolgálati helyen valamennyi induló és bármely más ok miatt megállás után induló vezető jegyvizsgálóval közlekedő személyszállító vonatnál, ha a vezető jegyvizsgáló a mozdonyvezető felé előzetesen Indulásra készen jelzést adott?

    Egyéni kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése esetén.

  • 73

    Hány méteren belül szabad csak legfeljebb 15 km/h sebességgel közlekedni a segélymozdonynak a segélyre szoruló vonat előtt, ha a távolbalátás korlátozott?

    400

  • 74

    Mely esetben kell engedélyt kérni és adni a vonali vagy forgalmi vonalirányítói távbeszélőn?

    Ha az engedélykérés-adásba tanúként nem vonható be nyíltvonali vagy állomási dolgozó.

  • 75

    Mikor szabad a szerelvénnyel tolatást végezni, ha a foglalt vágányra járatás személyszállító vonatok egyesítése céljából történt?

    Megállás után a szerelvénnyel tolatási mozgást végezni csak akkor szabad, ha az utasok le-szállása befejeződött.

  • 76

    Mikor kell foglaltnak minősíteni a bejárati vágányt?

    Az ütközőbakkal végződő vonatfogadó vágányok esetében a vágány bejárati oldalán lévő váltó és az ütközőbak között jármű van vagy járművek vannak, kivéve a főjelzővel megosztott vágányokat

  • 77

    Mit kell kérni, ha valamely vonat mozdonya szolgálatképtelenné vagy mozdonyvezetője cselekvőképtelenné vált és helyben nem lehet pótolni?

    Segélymozdonyt.

  • 78

    Mely esetben nem kell felhatalmazni a vonatok mozdonyvezetőit az indításra nyíltvonalon?

    A vezető jegyvizsgálóval közlekedő személyszállító vonatok mozdonyvezetőit, ha a vezető jegyvizsgáló a mozdonyvezető felé Indulásra készen jelzést adott.

  • 79

    Mikor szabad eltérni attól a szabálytól, hogy állomástávolságú közlekedésre berendezett pályán az elöl haladó vonat után ugyanarra a vágányra csak akkor szabad követő vonatot indítani, ha az elöl haladó vonat megérkezett a következő állomásra és erről visszajelentés érkezett?

    Csak a visszajelentés vétele előtti közlekedésre előírt esetben lehet.

  • 80

    Az állomásközben lévő önműködő biztosított térközjelzők, előjelzők, ismétlőjelzők melletti közlekedésről.

  • 81

    Megállítható-e más vágányon közlekedő vonat írásbeli segélykérés továbbítása vagy értekező berendezés használata végett?

    Igen, bármely vonat.

  • 82

    Milyen szöveggel kötelesek visszajelentést adni a forgalmi szolgálattevők, ha állomástávolságú közlekedésre berendezett pályán a két állomás között nincs jól működő ellenmenetet vagy utolérést kizáró biztosítóberendezés?

    „A ........... sz. vonat …………..-ra (szolgálati hely neve) megérkezett. Név” szöveggel.

  • 83

    Mivel szabályozzák a vonatközlekedést a közlekedést szabályozó személyek?

    Távközlő berendezésen adott közleményekkel, Írásbeli rendelkezésekkel, jelzésekkel, állomási és vonali biztosítóberendezések kezelésével.

  • 84

    Milyen előírás vonatkozik az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlanága esetére?

    A vonatokat állomástávolságban kell közlekedtetni mindkét közlekedési iránynak megfelelően két- és többvágányú pályán az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlanságával érintett vágányon, vágányokon.

  • 85

    Mely személyszállító vonatokat kell fogadni az utasok be- és kiszállására alkalmas, lehetőség szerint átmenő fővágányra?

    A menetrend szerint megálló személyszállító vonatokat (a csak forgalmi okból megálló személyszállító vonatok kivételével).

  • 86

    Miről kell értesíteni a helytelen vágányra indítandó vonat személyzetét, ha a helytelen vágányra csoport kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése mellett lehet kihaladni?

    Nem kell értesíteni.

  • 87

    Mit kell tenni-e a behaladó vonat mozdonyvezetőjének, ha a Felhívás az áthaladásra-jelzés után nem látja a felhatalmazást végző dolgozót és a Felhívás az indításra-jelzést, vagy ha a Felhívás az indításra-jelzést látja, de nem látott Felhívás az áthaladásra-jelzést?

    Akkor köteles a vonatot megállítani.

  • 88

    Menet közben mit nem szabad sohasem túllépni a következőkben felsoroltak közül?

    Az állomások nem átmenő fővágányain a bármely irányból odavezető váltó kitérő irányára a Műszaki Táblázatokban engedélyezett és a vonatkozó biztosított főjelzők jelzésével is kifejezett sebességet.

  • 89

    Miről kell értesíteni a helytelen vágányon közlekedő vonat személyzetét a vágányzárolt vonalrész kezdő állomásán?

    Csak a vágányzárról, amennyiben a helytelen vágányra a kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése mellett lehet kihaladni.

  • 90

    Mikor szabad egy vonatot korábban közlekedtetni?

    Akkor szabad korábban közlekedtetni, ha azt a menetvonal tulajdonos vagy megbízottja a menetrendben meghatározott indulási időpontnál korábbi időpontra indulásra készre jelenti.

  • 91

    Meddig kell a követő vonatokat a beállított menetiránynak megfelelően térközben közlekedtetni az önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán?

    Mindaddig, amíg a térközbiztosító berendezés a forgalmi utasítás előírásai szerint nem minősül használhatatlannak.

  • 92

    Mely vonat közlekedtethető korábban?

    A Közforgalmú menetrendben meg nem hirdetett vagy csak leszállás céljából megállásra meghirdetett személyszállító vonat.

  • 93

    Személyszállító vonat indulása előtt mely ajtókat nem kell az Indulásra készen jelzés adása előtt becsukni?

    A vezető jegyvizsgáló (jegyvizsgáló) felszállása céljára igénybe vett feljáróajtókat, valamint a mozdonyvezető által kezelt távműködtetésű feljáróajtókat.

  • 94

    Arról, hogy az állomásközben alkalmazható sebesség legfeljebb 40 km/h lehet. Az Írásbeli rendelkezés - vonatbefolyásoló berendezéssel felszerelt mozdony, vezérlőkocsi esetén - a mozdonyvezetőt kötelezi a berendezés tolatási üzemmódba történő kapcsolására. Az Írásbeli rendelkezésen közölni kell az átkapcsolás és a visszakapcsolás pontos helyét.

  • 95

    Milyen térközrendszernek minősül, ahol a jelzők között szerkezeti függés van, a jelzőket a térközőrök állítják továbbhaladást engedélyező és továbbhaladást megtiltó állásba egyaránt, s a térközőrök adnak elő- és visszajelentést is?

    Nem önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályának nevezzük.

  • 96

    Mi a mozdonyvezető teendője a felhatalmazásra utaló jellel meg nem jelölt állomásokon, ha bármely ok miatt nem tud meggyőződni a kijárati jelző továbbhaladást engedélyező állásáról?

    Az Indulásra készen jelzés adását követően óvatosan annyira előrehúzhat a vonattal, hogy meg tudjon győződni a kijárati jelző, vagy ismétlőjelző jelzéséről.

  • 97

    Az állomásközi távbeszélő használhatatlansága esetén mely értekező berendezéseken kérhető-adható engedély?

    Rádió.

  • 98

    A felhatalmazásra utaló jellel meg nem jelölt szolgálati helyen az egyéni kijárati jelző továbbhaladást engedélyező jelzése esetén valamennyi induló és bármely más ok miatt megállás után induló vezető jegyvizsgálóval közlekedő személyszállító vonatnál, ha a vezető jegyvizsgáló a mozdonyvezető felé előzetesen Indulásra készen jelzést adott (utasok le- és felszállása befejeződött, jegyvizsgálók a vonaton tartózkodnak).

  • 99

    Mikor kell állomásról azonnal visszajelentést adni?

    Akkor, ha a vonat utolsó járműve és az esetleges tolómozdonya is a bejárati vágány Biztonsági határjelzőjén belül van.

  • 100

    Az állomásközben lévő használhatatlan nyíltvonali bejárati jelző, fedezőjelző melletti közlekedésről, ha arra Hívójelzés nem vezérelhető ki.

  • 2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet

    2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet

    Kegyes Gábor · 85 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet

    2-3. F.1. sz. Jelzési Utasítás 2. fejezet

    85 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet

    Kegyes Gábor · 12 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet

    4-5. F.1. sz. Jelzési Utasítás 3. fejezet

    12 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet

    Kegyes Gábor · 53 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet

    6-7. F.1. sz. Jelzési Utasítás 4. fejezet

    53 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    8-9. F.1. sz. Jelzési Utasítás 5. fejezet

    Kegyes Gábor · 40 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    40 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    10. F.1. sz. Jelzési Utasítás 6., 8. fejezet

    11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet

    Kegyes Gábor · 11 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet

    11-12. F.1. sz. Jelzési Utasítás 7. fejezet

    11 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet

    Kegyes Gábor · 3 megtekintés · 173 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet

    13. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 1. fejezet

    3 megtekintés • 173 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    14-15. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 2. fejezet

    Kegyes Gábor · 23 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    23 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet

    Kegyes Gábor · 16 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet

    16. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 3. fejezet

    16 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet

    Kegyes Gábor · 42 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet

    17. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 4., 5. fejezet

    42 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet

    Kegyes Gábor · 25 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet

    18. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 6., 7. fejezet

    25 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet

    Kegyes Gábor · 20 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet

    19. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 8., 9., 10. fejezet

    20 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet

    Kegyes Gábor · 39 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet

    20-21.F.2. sz. Forgalmi Utasítás 11., 12., 13., 14. fejezet

    39 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet

    Kegyes Gábor · 57 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet

    28-30. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 16., 18., 19. fejezet

    57 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék

    Kegyes Gábor · 60 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék

    31. F.2. sz. Forgalmi Utasítás 5., 6., 15. Függelék

    60 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet

    32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet

    Kegyes Gábor · 62 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet

    32. E.2 sz. Fékutasítás 1., 8. fejezet

    62 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet

    33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet

    Kegyes Gábor · 175 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet

    33. E.2. sz. Fékutasítás 3. fejezet

    175 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet

    34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet

    Kegyes Gábor · 48 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet

    34-35. E.2. sz. Fékutasítás 4. fejezet

    48 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet

    36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet

    Kegyes Gábor · 23 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet

    36. E.2 sz. Fékutasítás 6., 7. fejezet

    23 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet

    37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet

    Kegyes Gábor · 23 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet

    37. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 1. fejezet

    23 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet

    Kegyes Gábor · 33 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet

    38. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 2. fejezet

    33 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet

    Kegyes Gábor · 58 kérdés · 2 évvel ezelőtt

    39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet

    39-40. E.12. sz. Műszaki kocsiszolgálati Utasítás 4. fejezet

    58 kérdés • 2 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    START Regio UA

    START Regio UA

    Kegyes Gábor · 18 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    START Regio UA

    START Regio UA

    18 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    START Regio RO

    START Regio SRB

    START Regio SRB havi bérlet

    START Regio SI

    START Regio SK

    START Regio HZ

    START Regio AT egyúti kedvezmény

    START Regio AT hetijegy

    START Regio AT hetijegy

    Kegyes Gábor · 17 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    START Regio AT hetijegy

    START Regio AT hetijegy

    17 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    START Regio AT havi bérlet

    START Regio AT havi bérlet

    Kegyes Gábor · 17 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    START Regio AT havi bérlet

    START Regio AT havi bérlet

    17 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    START Regio kedvezmények

    START Regio kedvezmények

    Kegyes Gábor · 15 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    START Regio kedvezmények

    START Regio kedvezmények

    15 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    Europa Expres

    Europa Expres

    Kegyes Gábor · 16 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    Europa Expres

    Europa Expres

    16 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    Bratislava Regio Special

    Bratislava Regio Special

    Kegyes Gábor · 17 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    Bratislava Regio Special

    Bratislava Regio Special

    17 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    Tátrai kirándulójegy

    Tátrai kirándulójegy

    Kegyes Gábor · 15 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    Tátrai kirándulójegy

    Tátrai kirándulójegy

    15 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    Special menetjegyek

    Special menetjegyek

    Kegyes Gábor · 17 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    Special menetjegyek

    Special menetjegyek

    17 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    START Europa AT

    START Europa AT

    Kegyes Gábor · 18 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    START Europa AT

    START Europa AT

    18 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    SparSchiene menetjegyek

    SparSchiene menetjegyek

    Kegyes Gábor · 16 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    SparSchiene menetjegyek

    SparSchiene menetjegyek

    16 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    FME

    FME

    Kegyes Gábor · 16 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    FME

    FME

    16 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    START Regio UA

    START Regio UA

    Kegyes Gábor · 18 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    START Regio UA

    START Regio UA

    18 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?

    Kegyes Gábor · 10 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?

    1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?

    10 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    3. Ki a célcsoport?

    3. Ki a célcsoport?

    Kegyes Gábor · 19 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    3. Ki a célcsoport?

    3. Ki a célcsoport?

    19 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    4; 7. Viszonylathoz és vonathoz kötött-e a kedvezmény?

    6. Mennyi az érvénytartam?

    9. Tartalmaz-e helybiztosítást?

    10. Tartalmaz-e gyermek kedvezményt?

    11. Tartalmaz-e csoport kedvezményt?

    12. Tartalmaz-e kutya szállításra kedvezményt?

    13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?

    14. Használható-e hosszabb út részbeni fedezésére?

    15. Megengedett-e az útirány módosítás?

    15. Megengedett-e az útirány módosítás?

    Kegyes Gábor · 21 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    15. Megengedett-e az útirány módosítás?

    15. Megengedett-e az útirány módosítás?

    21 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    16. Megengedett-e az útmegszakítás?

    17. Megengedett-e a visszatérítés?

    19. Van-e a fogyatékkal élő kísérőjének a kedvezménye?

    21. Milyen kerékpár szabályokat tartalmaz?

    Kegyes Gábor · 9 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    9 kérdés • 1 évvel ezelőtt

    Kegyes Gábor · 13 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?

    13. Milyen kocsiosztályon és feltételekkel lehet igénybe venni?

    13 kérdés • 1 évvel ezelőtt

    Kegyes Gábor · 25 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?

    1. Milyen ajánlatok érhetők el az adott országokban?

    25 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    3. Ki a célcsoport?

    3. Ki a célcsoport?

    Kegyes Gábor · 21 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    3. Ki a célcsoport?

    3. Ki a célcsoport?

    21 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    4; 7. Viszonylathoz és viszonylathoz kötött-e a kedvezmény?

    kutya

    kutya

    Kegyes Gábor · 7 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    kutya

    kutya

    7 kérdés • 1 évvel ezelőtt
    Kegyes Gábor

    fogyatékkal

    fogyatékkal

    Kegyes Gábor · 8 kérdés · 1 évvel ezelőtt

    fogyatékkal

    fogyatékkal

    8 kérdés • 1 évvel ezelőtt